Anoni Mara könyve az első incesztustörténet magyar túlélőtől. Még névtelenül is nagyon bátor vállalkozás nyilvánosan felvállalni a gyerekkori szexuális abúzust. A könyv rendkívül fontos olvasmány minden túlélőnek, mert rámutat, hogy a trauma okozta károkon felül további sérüléseket okoz, ha a környezet nem tud az abúzusról vagy sejti, de szemet huny felette. Anoni Mara történetében sok olvasó ismerhet magára. Leírja, hogy a trauma következményei hogyan teszik gyakorlatilag lehetetlenné a túlélő életét: Anoni Mara betegségektől rettegett, fóbiái alakultak ki, bántalmazó kapcsolatokba menekült félelmei elől. Tünetei akkor váltak kritikussá, amikor kislánya elérte azt a kort, amikor vele az abúzus kezdődött. Ekkor keresett a szerző segítséget. A hosszú évekig tartó terápiás munka során Anoni Mara képes volt változtatni életén. Könyve bemutatja, milyen hatalmas energia és mennyi idő kell a változáshoz, a felnőtt én megszületéséhez.
Írását ugyanakkor áthatja még a bűntudat, biztosan nem véletlen, hogy a címben is még ez a dilemma szerepel. Úgy tűnik, a szerző hiába tudja, hogy az abúzus nem az ő felelőssége volt, hogy nem valami képzelt „rosszaságért” való büntetés, valójában még nem érzi át. A betegségektől való rettegés is úgy jelenik meg, mint az abúzusért kapott büntetéssorozat, amelynek soha nem lesz vége.
Szépen bemutatja Anoni Mara a család szerepét is: a szülők nem figyeltek fel az egyértelmű jelekre, és mikor sejtettek valamit sem jártak utána. A szerző most megéli jogos haragját, újraértékeli gyermekkorát, aminek fontos szerepe van abban, hogy önálló, felnőtt énje felépülhessen. Fontos, hogy megállapítsa, ki a felelős és milyen mértékben, mert csak így tud megszabadulni az állandó bűntudattól és a trauma többi, még megmaradt következményétől. Ezért nem célravezető, hogy a terapeuta utószavában próbál enyhíteni a szülők felelősségén, mentegetőzik, mintha a terápia hibája lenne, hogy a „szép emlékek keserűvé válnak”. A terápia célja a gyerekkor igazságának felfedése, és ezt Anoni Mara el is érte támogató pszichológusa segítségével.
Az utószóban leírt Ferenczi-féle „nyelvzavar”-elmélet szintén meghaladott, amennyiben az elkövető nem „félreérti” a gyerek gyengédség iránti vágyát, hanem egyszerűen kihasználja és hatalmat gyakorol felette, melynek a szex az eszköze. A felnőtt általában nem „riad vissza” saját tettétől, ahogy az utószó állítja Ferenczi nyomán, hiszen az elkövetők nagyon gyakran sorozatosan bántalmaznak, néha nem is egy gyereket. (Honlapunkon talál cikket a szexuális abúzus természetrajzáról.)
Az olvasmányt ajánljuk túlélőknek, akik szeretnék egy sorstárs történetét elolvasni, és tanulni a trauma természetrajzáról, de fontosnak tartjuk elmondani, hogy az írást átható bűntudat emlékbetöréseket okozhat, és az utószó néhány részlete ellentmond a honlapunk által képviselt álláspontnak. Tapasztalataink szerint a bűntudatot – mely a szexuális abúzus túlélőinél mindig a felelősség átvállalása olyanoktól, akik valójában felelősek voltak a történtekért – megfelelő segítséggel éppen úgy le lehet tenni, mint a trauma és a tekintélyelvű nevelés többi káros következményét.