A túlélő számára a legfontosabb kérdés, hogy van-e gyógyulás, megszűnnek-e egyszer a gyerekkori szexuális abúzus okozta tünetek (a krónikus szorongás, az alacsony önértékelés, az önbántalmazás, az evészavarok stb), képes lesz-e önálló felnőttként élni az életét, olyan emberként, aki nem állandóan megfelelni akar, hogy elismerést és szeretet kapjon, hanem maga határozza meg ,kikkel milyen kapcsolatot tart, azaz ura az életének, az irányítás az ő kezében van.
A gyógyulással kapcsolatban sok tévhit él, lássunk ezekből a legelterjedtebbeket.
A gyógyulás azt jelenti, hogy többet nem kell foglalkoznom a gyerekkorommal, el lehet felejteni.
Ez illúzió, lehetetlen elfelejteni a sorozatos traumát, és nem is ezt értjük gyógyulás alatt. Épp ellenkezőleg, az vezet a gyógyuláshoz, ha a túlélő elmondhatja igaz történetét, hisznek neki, és támogatást kap. Ennek egy korai stádiuma kifejezetten abból is állhat, hogy a túlélő a töredezett, hiányos történetet összerakja, azaz pontosabban, teljesebben emlékezik a történtekre. A gyógyulás egyik mércéje, hogy a nagyon fájdalmas gyászidőszak után a túlélő egyre kevesebbet foglalkozik gyerekkori traumájával, nem mindennap ez jár a fejében rögeszmésen, hanem képes másra fordítani energiáit, érzelmi reakciói jelentősen enyhülnek. A gyógyulási folyamat dinamikus, különböző élethelyzetek meglódíthatják, vagy vissza is vethetik: új élethelyzetekben, mint amilyen mondjuk a gyerekvállalás, a trauma hatása megint felerősödhet, és a túlélőnek újból szüksége lehet támogatásra. Hamis reménykedés azt hinni, hogy eljön az a pont, amikortól soha többet nem jut a túlélő eszébe a gyerekkorban elszenvedett bántalmazás.
Ha meggyógyulok, akkor egyszerre szabad leszek, mint a madár.
Fontos tudni, hogy a gyógyulás nem egyszerre megy végbe, hanem hosszú folyamat, melynek során apránként, nagyon lassan fejlődnek ki olyan képességek, melyek kialakulását gyerekkorban az abúzus ellehetetlenítette. Valóban elérkezik az a pont, amikor sokkal szabadabbnak fogja magát érezni, de az odavezető út lehet nagyon hosszú, attól függően, hogy mennyire súlyos és milyen hosszan tartó abúzus érte önt.
Ha elmegyek terápiába, biztos meggyógyulok.
A terápia, ha ön jó szakembert talál, és támogató környezete van, akkor segíthet önnek a gyógyulásban, de a folyamat egésze az ön munkája, nem a szakembereké. Ők csak eszközöket tudnak átadni, de nem tudják elvégezni ön helyett a gyógyulás megkívánta munkát. A terápia nem egy pirula, amit csak be kell kapni és minden megváltozik. A túlélőknek néha két, három, vagy több szakembert is fel kell keresniük, mire olyan segítséget találnak, amely nekik megfelelő. Egy bizonyos fajta terápia segíthet néhány tünet orvoslásában, de más tünetek továbbra is megmaradhatnak.
A gyerekkori traumám mindennek az oka, ha azzal szembenézek és feldolgozom, akkor minden jelenlegi problémám is elmúlik.
A gyerekkori trauma valóban súlyosan kihat az ember felnőtt életére, de gyerekkora óta is érték önt hatások (esetleg újabb traumák), amelyek nem oldódnak meg attól, hogy ön foglalkozik a gyerekkorával. Életminősége azonban feltétlenül javulni fog.
Van-e akkor egyáltalán gyógyulás?
Jogosan merül fel ez a kérdés önben. A „gyógyulás” nem azt jelenti, hogy nyomtalanul eltűnnek a trauma hatásai, hiszen gyerekkori emlékei mindig megmaradnak és az is megtörténhet, hogy bizonyos tüneteire nem talál megoldást. A gyerekkori szexuális abúzus nem olyan, mint a nátha, amelyből tünetmentesen és hamar ki lehet gyógyulni. Életminősége azonban jelentősen javulni fog a gyógyulási folyamat során, kialakulnak felnőtt készségei, képes lesz kiállni önmagáért, tisztában lesz értékeivel és hibáival, megtanulja, hogyan kezelje az emlékbetöréseket és más tüneteket, képes lesz mély, értékes kapcsolatok kialakítására. Megszületik az ön felnőtt énje, amely immár átsegíti önt az újratraumatizáló helyzeteken.
Meddig tart ez a folyamat?
A gyógyulási folyamat nagyban függ attól, hogy milyen hosszan tartó és mennyire súlyos abúzus érte önt, attól, hogy felnőtt élete hogyan alakult azóta, és hogy van-e ön körül támogató környezet, barátok, párkapcsolat. Érthető, hogy a gyerekkori szexuális erőszak hatásaitól szenvedő túlélő minél előbb szeretne kiegyensúlyozott, felnőtt életet élni, de ez a folyamat nem siettethető. Mindig csak olyan lépéseket tegyen meg, amire úgy érzi, felkészült.
Van, aki egy év alatt sokat változik, másnak jóval több idő kell. Nem összehasonlítható, ki hogyan halad, hiszen minden egyes traumatörténet és minden egyes életút különböző. Amikor úgy érzi, hogy nem változik az élete elég gyorsan, gondoljon arra, hogyan érezte magát azelőtt, hogy segítséget kapott volna.