Az áldozatok nagyon gyakran megpróbálnak segítséget kérni az abúzus kezdetekor, sőt később is. Környezetük vagy nem hallgatja meg őket vagy hárítja jelzéseiket, esetleg nem érti vagy nem akarja megérteni azokat. Az áldozatok biztonságos környezetben és biztonságos(nak vélt) személyeknek mindig beszámolnak az őket ért sérelemről. Ami ez után történik, az a felnőtt hallgatóság /társadalom/ (ha rajzban történt, akkor nézőközönség) felelőssége. Ha ezt a felelősséget elhárítja, akkor az áldozat magára marad, és kialakulnak a „belső” okok.
A gyerekkori szexuális abúzus azért ilyen elterjedt és ilyen kevéssé dokumentált, mert az elkövető és a megértést megtagadó társadalom eléri, hogy az áldozatok hallgassanak, gyakran egész életükben. A hallgatásnak belső és külső okai egyaránt vannak.