A gyógyulási folyamatnak fontos része a gyász, a megváltoztathatatlan fölötti fájdalom elfogadása. A szexuális abúzus túlélője sok mindent vesztett, amit akkor ott, gyerekként nem tudott meggyászolni. Egyrészt azért nem, mert ezeknek a veszteségeknek a fájdalmát egy gyerek nem tudja egyedül vinni, egyedül elviselni, egy megértő felnőtt kell hozzá. Másrészt azok a túlélők, akiknek évekig hallgatniuk kellett, megszokták, hogy ne mutassanak szomorúságot, ne sírjanak.
Ön gyászolhatja:
Hogy nem volt olyan biztonságos, szerető, védő, óvó gyerekkora, amihez minden gyereknek joga van.
Hogy olyan ember bántalmazta önt, akit szeretett, akiben bízott és akihez esetleg még most is kötődik.
Hogy elhagyatott, magányos gyerek volt.
Hogy érzéseit el kellett fojtania, saját valóságát megtagadnia.
Hogy a bántalmazás nyomot hagyott felnőtt életén is.
Hogy évekig tartó munkát, időt, pénzt kell fektetnie a gyógyulásba.
Hogy az abúzus miatt számos kapcsolata tönkrement, hogy sok lehetőséget vesztett el az életben.
Hogy az abúzus következményei az ön gyerekeit is érintik (nem számíthatnak esetleg a nagyszülőkre).