A disszociáció során létrejött leválasztott elemek bizonyos esetekben olyan mértékben elkülönülnek, hogy önálló személyiség-részekké válhatnak. Ezt az állapotot nevezi a pszichológia disszociatív identitásnak. A disszociatív identitás egyfajta túlélési technika, mely csak gyerekkorban jöhet létre, amikor a személyiség még nem fejlődött ki teljesen, és elég rugalmas ahhoz, hogy ily módon alkalmazkodjon az egyébként elviselhetetlen körülményekhez. További személyiségek létrejötte azonban felnőttkorban is lehetséges. Minél korábbra tehető az abúzus kezdete, minél súlyosabb, elhúzódóbb, gyakoribb, annál inkább nő az esélye a kialakulásnak.
A legtipikusabb személyiségek, amelyek létrejöhetnek egy disszociatív személyiséggel rendelkező túlélőnél:
• a depressziós fő-személyiség, aki általában tud a többi alszemélyiség létezéséről (míg azok nem mindig tudnak egymásról)
• az ijedt gyermek
• az erős, dühös védelmező
• a belső gondviselő
• az irigy védelmező, aki dühös a fő-személyiségre
A fő-személyiség rendszerint tisztában van az összes alszemélyiség létezésével, de az alszemélyiségek gyakran nem tudnak egymásról. Egy személyben kettőtől több százig is terjedhet az alszemélyiségek száma. A disszociatív személyiség zavarban szenvedő gyerekkori abúzus túlélőinél általában tíznél több alszemélyiség fordul elő.
A disszociatív személyiséggel rendelkezők körülbelül 90%-a nincs tudatában az állapotának. A tünetek sokfélék lehetnek: hangulatingadozások, depressziós epizódok, gyerekkori emlékek hiánya, amnéziás epizódok vagy időkiesés, rémálmok, fejfájás, belső hangok hallása. Utóbbi jelenséget sokan olyan gondolatokként írják le, amelyekről tudják, hogy nem a sajátjuk. További tünetek lehetnek: emlékbetörések, szégyen, bűntudat, pánikroham, önsértő magatartás, önutálat, félelem a megőrüléstől. A felsorolt tünetek közül van, akinél mind jelentkezik, de van, akinél csak néhány.
A tünetek sokszínűsége és más pszichés zavarokkal való hasonlósága megnehezíti a diagnosztizálást. Sok szakember nem hisz a disszociatív személyiség létezésében, vagy nagyon ritkának tartja. Egyes nézetek szerint Európában a gyerekkori abúzusok számához viszonyítva aránytalanul kevés diagnózist állítanak fel. A pszichiátriai segítségkérés kezdetétől átlagosan 6 év telik el a helyes diagnózis felállításáig. A leggyakoribb téves diagnózisok között szerepel a skizofrénia, skizoaffektív zavar, bipoláris zavar visszatérő depresszió pszichotikus tünetekkel.
A disszociatív személyiség nem kezelhető eredményesen gyógyszerekkel. A gyógyulásra csak a terápia ad lehetőséget, amely hosszú, kemény munkával teli folyamat (a kliens és a terapeuta részéről is), hiszen a cél a trauma minden elemének tudatosítása és feldolgozása, valamint az alszemélyiségek egyesítése.