Ha ön szülő

Higgyen gyermekének, akár kiskorú, akár felnőtt túlélő! 

Ne kicsinyelje le, bármit is mesél önnek gyermeke! („De hiszen az csak egy kis puszi volt!”) 

Ne hagyja, hogy a bűntudat eluralkodjon önön, ne önmagát sajnálja, hanem álljon az áldozat mellé és szentelje teljes figyelmét az áldozatnak! 

Akár kiskorú, akár felnőtt a gyermeke szüksége lesz az ön részvétére, megértésére, támogatására, bátorságára. 

Vállalja a felelősséget, hogy nem védte meg gyermekét, hogy nem volt figyelmesebb, nem hallgatott gyanakvására, esetleg nem hitt neki, nem segített! 

Kérjen bocsánatot, fejezze ki, mennyire bánja, hogy nem volt jelen jobban gyereke életében, nem figyelt rá, nem volt elég erős, hogy felismerje az abúzus jeleit! 

Hallgassa meg gyermekét, ne kérdőjelezze meg érzelmeit! 

Ne helyezkedjen azonnal védekező álláspontra, ne kezdjen el magyarázkodni! („De hát én ott sem voltam!”; „Honnan tudhattam volna?!”; „Annyi dolgom volt!”) 

Ne védje, ne mentegesse az elkövetőt! („Apád csak jót akart!”; „Biztos nem tudta, mit csinál.”) 

Amennyiben az áldozat dühös önre, fogadja el! 

Álljon ki nyilvánosan gyermeke mellett! 

Érezze magát megtisztelve, hogy gyermeke bizalommal fordul önhöz, és ne feledje, az áldozatnak rettenetesen nehéz az abúzusról beszélnie! 

Hagyja, hogy gyermeke döntsön a fontos dolgokban, kivel akar beszélni a traumáról és mikor! A gyógyulás első lépése, hogy az áldozat megtapasztalja, végre újra ő dönt saját élete felől. 

Szélesítse ismereteit a gyerekkori szexuális abúzusról, különös tekintettel a trauma hosszútávú hatásaira, hogy képes legyen felismerni az erőszak okozta mentális, pszichés és testi tüneteket, és segítségére tudjon lenni gyermekének! 

Keressen ön is segítséget ebben a nehéz időszakban, hívja nyugodtan a szexuális erőszakkal foglalkozó segélyvonalat, illetve ha rájön, hogy bántalmazó kapcsolatban élt vagy él, hívja a NANE segélyvonalát! 

Olyan segítő szakembert keressen fel, akinek tudása van a családon belül történő szexuális abúzusról! 

FONTOS! 

A gyerekkori szexuális abúzus feldolgozása évekig eltarthat. Ne számítson rá, hogy egy beszélgetéssel vége. Gyermekének hosszú ideig lesz szüksége az ön támogatására.  

 

Ha gyermeke már felnőtt, a következő gondolatok juthatnak eszébe: 

Miért csak most szól? 

Ne kérdezze meg, gyermeke miért várt évekig azzal, hogy beszéljen az őt ért erőszakról, ez ugyanis áldozathibáztatás, azt a benyomást kelti, hogy a bántalmazott mulasztása, hogy eddig nem beszélt az elszenvedett eseményekről. Olvassa el a Miért hallgat az áldozat? című fejezetet. 

 

De hát az már olyan régen volt! 

Nem számít, mikor történt az abúzus, akár 30 vagy 40 éve, ha a túlélő most képes beszélni róla. A bántalmazás kisebb vagy nagyobb mértékben valószínűleg egész életére kihatott. 

 

Az elkövető már rég halott, minek ezt felhánytorgatni! 

Hiába halott az elkövető, vagy hiába nem vonható felelősségre büntetőjogilag (pl. mert már elévült a bűncselekmény), az áldozatnak joga van hozzá, hogy elismerjék az igazságát. Szüksége van rá, hogy ön nyilvánosan mellé álljon, és elismerje, az abúzus megtörtént, az elkövető büntetést érdemelt volna. 

 

Csak azért mond ilyeneket, hogy kínozzon! 

Felnőtt gyermeke volt az áldozat. Ne csak magára gondoljon, ne önmagát sajnálja!