Őt is abuzálták gyerekkorában.
A gyerekkorban elszenvedett szexuális abúzus hajlamosíthat abúzus elkövetésére, de ez nem jelent felmentést. Az abúzus elkövetése döntés kérdése.
Csak olyankor abuzál, ha iszik.
Az alkohol vagy más szer oldja a gátlásokat. Sok elkövető szándékosan iszik, hogy legyűrje magában a lelkiismeretet, és gyakran itatja áldozatát is, hogy megtörje ellenállását.
Csak egy kis melegséget akar, elvetette a sulykot.
Egy felnőtt pontosan tudja, hol a határ, mettől számít valami szexuális töltetű cselekedetnek. Nem a gyerek dolga határokat szabni.
Illegette magát neki a gyerek.
Ez áldozathibáztató állítás. Ha még így is lenne, a felnőtt döntése, hogy erre szexuális közeledéssel válaszol vagy nem.
Félreértette a gyerek dédelgetés iránti vágyát.
Egy felnőtt embernek tisztában kell lenni vele, hogy amikor a gyerek ölelésre, simogatásra vágyik, akkor védelemre, biztonságra van szüksége, nem pedig szexuális kapcsolatra.
A felesége frigid, nem elégíti ki szexuális igényeit, kénytelen volt máshol keresni megértést.
A nő nem lecserélhető szexuális tárgy, eszköz, amelynek feladata a férfi igényeinek kielégítése. Az elkövetők gyakran próbálják áttolni az abúzus felelősségét az anyára azzal, hogy úgy állítják be, mintha a szexuális igények kielégítése „járna” nekik. Ebben a társadalom elég nagy része támogatja is őket (többek között akár bíróságok is úgy tekintenek a szexuális együttlétre, mint „házastársi kötelezettségre”, amely nem sokkal ezelőttig még a jogszabályértelmezésekben is tükröződött, és a gyakorlatban ma is általánosan elfogadott). Még ha így lenne is azonban, senkinek nincs joga kiszemelni valakit, akin ezeket a „szükségleteit” kedvére kielégíti. Ez a megközelítés azt a tévhitet tükrözi, hogy a férfiak számára a máson való szexuális kielégülés olyan fizikai szükséglet, mint pl. az evés, vagy az ürítkezés, és azt a feltételezést is tartalmazza, hogy a férfiak ezen ezért nem tudnak uralkodni. (Ezeket a feltételezéseket egyébként sokkal több férfi kellene, hogy sértőnek érezze, mint amennyi férfi fellép a szexuális erőszakkal szemben, ami azt jelzi, hogy a férfiak jelentős része nem bánja azokat a többletjogokat és szabadságokat, melyeket ezek a feltételezések a számukra biztosítanak, még akkor sem, ha ők maguk konkrétan és tudatosan nem akarnak sem gyerekekkel, sem felnőttel visszaélni szexuálisan.)
Az elkövető valójában csupán „túlszerette” a gyereket, ill. „így fejezi ki a szeretetét”
Gyakori, hogy elkövetők vizsgálatakor szakemberek (pszichológusok, szociális-mentálhigiénés szakemberek) ezt a „diagnózist” állítják fel. Ezzel az áldozattá vált gyereket természetesen cserbenhagyják, és kiteszik a további erőszaknak, illetve újratraumatizálják. Az elkövetők mindig ügyelnek arra, hogy a gyerekkel folytatott szexuális tevékenységeik ne váljanak nyilvánossá, így világossá teszik, hogy ők maguk pontosan (akár tehát a szakembernél is pontosabban) tudják, hogy valójában visszaélést követnek el. Amennyiben valóban szeretetmegnyilvánulásról volna szó, nem lenne szükség a titkolózásra. Számukra tehát ez az értelmezés (hárítás, ideológiai felmentés) nagy megkönnyebülést jelent, és általában egyben további hozzáférést az áldozathoz.