Túlélőként önnek a következő gondolatai lehetnek az öngyilkossággal kapcsolatban:
Ha igazán bátor lennék, akkor végeznék magammal.
Az öngyilkossághoz valóban bátorság kell, de sokkal nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy az ember életben maradjon, különösen akkor, ha azt végképp kilátástalannak tartja. Ön nagyon erős túlélő.
Nem tehetem meg a gyerekeim miatt.
Ön valóban felelős a gyerekeiért. Sok túlélőnek az ad erőt a folytatáshoz, hogy tudja, micsoda fájdalmat okozna halálával családjának, barátainak. Ugyanakkor önnek joga van beszélni az érzéseiről, a halálvágyáról. Keressen ehhez olyan jó barátot vagy szakembert, akivel a beszélgetés megkönnyebbülést jelent.
Az interneten is látom, hányan meg akarnak halni.
A gyerekkori bántalmazásról szóló fórumokon sokszor kerülnek elő öngyilkossági gondolatok. Ha a moderátor ezeket nem szűri, akkor azok erősíthetik önben a halálvágyat. Kerülje az ilyen fórumokat!
Csak az tart vissza, hogy akkor pokolra jutok.
Sok egyház tanítása ítéli el az öngyilkosságot. Amennyiben úgy érzi, gyülekezetében nem mer segítséget kérni ebben a témában, hívjon fel névtelenséget biztosító segélyvonalat. Az is valószínű, hogy nem ön az egyetlen a gyülekezetében, akit öngyilkossági gondolatok gyötörnek, ha vannak olyan társai, akikben bízik, próbáljon beszélni velük.
Azt hittem, a terápia segíteni fog, ez volt az utolsó reményem, de semmi nem változott, én már nem bírom tovább.
Előfordul, hogy miután sok éven keresztül hiába kért segítséget, majd végre talált, abban reménykedik, hogy azonnal fogja érezni a változást az életében. Az is lehet, hogy eleinte érzett némi változást, de most újra megrekedt. A gyógyulási folyamat nagyon lassú, és visszaesésekkel jár. Olvassa el újra a gyógyulásról szóló cikkünket.
Ajánlott olvasmány:
Buda Béla: Az öngyilkosság, Animula Kiadó, 2001.